Cigány abszurd – az V. kerületet elkerülte a válság?

Meglepetten tapasztaltuk, hogy a kerületben a Cigány Kissebségi Önkormányzat gondolkodása és igénye a gazdasági válság ellenére mit sem változott. Míg a lakosság túlnyomó részének a megszorítások következményeit kell elviselni, túlélni, a lemondás, nélkülözés jutott osztályrészül, addig a cigány kissebség a 2011-es költségvetési koncepciójában a kiadások 2/3-át szórakozásra, képzésre pedig csak az 1/10-ét költené.

A Kissebségi Önkormányzatok többsége egységesen önmérsékletet tanúsított, nem úgy a Cigány Önkormányzat, ahol a bevételi oldalon nincs tétel (például pályázat útján), a kiadási oldalon viszont ausztriai aqua park látogatása található, több mint 100 főre tervezve. Nálunk, akik még a hazánkban sem tudjuk megfizetni a hasonló élményfürdőket, bizony „kiverte a biztosítékot” maga a gondolat is!

Szerencsére mindez csak vágyálom a részükről, a költségvetés 2011-re információink szerint egységesen limitálta a Kissebségi Önkormányzatok támogatását.

Költségvetési koncepciójuk másik nagy hibája, hogy a képzések résztvevőit néhány főben maximalizálták (a felzárkózás szellemében?).

Sajnos a tervezetből kiderül még, hogy egyre több, nem roma származású is igényli a CKÖ szolgáltatásait és a segélyeket. Ezért nem egyezik a kerületi statisztika a valós tényadatokkal. Nem életszerű a nyilvántartás száma, ugyanis a kampányok során ennyi cigány családdal nem találkoztunk. Kerületünk vajon nyomon követi a kissebségek számát, címét, különös tekintettel a cigány családokra?

Javasolni szeretnénk, hogy …

  • a továbbiakban tanúsítsanak önmérsékletet!

Például az állatkerti látogatásnál ne kalkuláljanak egy gyerekre egy kísérőt.

  • változtassanak az arányokon!

Például az oktatásra fordítsanak többet (elsősorban OKJ-s tanfolyamokat, vizsgához kötötten!) a szórakozásra kevesebbet.   

  • a költségvetési tervben pontosan határozzák meg a valóban szociálisan rászorultak számát.

Például a koncepció kapcsolódjon a leszakadás elleni küzdelemhez és ne közérzetjavító programokat szándékozzanak finanszíroztatni közpénzből a szociális juttatás helyett, felelős állampolgár módjára.

Végezetül, de nem utolsó sorban egy kérés. Sokan szeretjük a cigányzenét - folkrólt. Kérjük, ezeken a területeken adjanak többet a köz javára egyedülálló kultúrájukból.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...